AndroX

Okostelefonok – Technológia – Mobiljátékok

Hajtogassunk egy kicsit… Samsung Galaxy Z Fold 2 teszt

Bevezetés

Kezdjük is a történetet az első generációs Galaxy Folddal. 2019-ben nagyot mutatott a Samsung a konkurenciának. Piacra dobták az első félbehajtható telefonok egyikét, a Galaxy Foldot. Innovatív technológiák sokasága és egy 7,3″-os félbehajtható kijelzőt kaptunk a kezünkbe. Eleinte voltak problémák a készülékkel, még piaci megjelenés előtt, de egy kis fabrikálás, finomhangolás után végre megjelent a készülék. A készülék negatívumai közé sorolhatóak a küldő kijelzőt körbevevő kávák mérete, a zsanér két fix állása (nyitott és zárt), és a végtelenül könnyen karcolódó kijelző. Eltelt egy év, és a Samsung bemutatta a Samsung Galaxy Z Fold2-t vagyis az első modell javított, és tökéletesített változatát.

Részletezés

Újragondolt dizájn.

A Fold2 esetében lerombolták az óriás kávákat a külső kijelzőről, illetve a régi Fold belső kijelzőjébe vágott óriás kameraszigetet felváltotta egy egyszerű furat mögé rejtett kamera, így a tertalomfogyasztás kimondottan klassz a nagy kijelzőn.

Mérnöki precizitás.

Két új és komoly változás történt az elődhöz képest. Az első a Főképernyőn alkalmazott Ultravékony üveg (UTG) amely kellemesebb tapintást, és jobb karcállóságot ígér. A következő újdonság pedig a rejtett zsanér, amely tökéletesen illeszkedik a készülékházba, és a CAM mechanizmusnak köszönhetően pedig stabilan tartja az eszközt szinte bármilyen szögen, és még szuper hír, hogy a Galaxy Z Flip-ben bemutatott seprű technológiával érkezik a zsanér, amely eltávolítja a port és az apró részecskéket a készülékház és a zsanér közül, ezzel is védve a mechanizmust.

Specifikációk.

A Fold természetesen fel van szerelve minden jóval, és minden csúccsal. Qualcomm Snapdragon 865+ került bele az újdonságba, amely a jelenleg elérhető legerősebb chipset és emellé 12 GB RAM társul. A tárhely viszont “csak” 256 GB, de azért az elfért volna benne 512 GB csak azért ha már lúd, legyen kövér..

Fotózás.

Az előző generációhoz képest változott a hátsó kamerarendszer. Nem csak a kialakítása más, hanem a benne lévő szenzorok is másak lette. Most már mind a három látószöggel 12 megapixelen tudunk dolgozni, a főkamera mögött F/1,8-as, fix apertúrájú szenzor van optikai stabilizátorral karöltve. A zoom lencsénk kétszeres nagyítást biztosítanak F/2,4 rekesszel. Az ultraszéles látószög 12 megapixelre csökkent az előd 16-hoz képest. De a szenzor az legalább nagyobb, így jobb képminőséget kapunk.

A tesztképeket pedig itt találjátok.

Paraméterek.

Ezen nem részleteznék semmit.

Üzemidő.

Az akku 4500 mAh-s kapacitást kínál felhasználójának. Ez minimálisan több, mint ami az elődmodellbe jutott, lényegében nem változtat az üzemidőn sokat, az adaptív képfrissítési ráta nyilván spórol egy kicsit az erőforrásokkal, de a chipset gyorsabb és erősebb, a külső kijelző pedig nagyobb lett, szóval nagyjából ott vagyunk, mint az előző Foldnál. Egy jó másfél napos üzemidő hozható a Fold2-ből. Legtöbbet nyilván a kinyitott kijelző fogyaszt, de egy jó sorozatnézős nap során 6-8 óra könnyen hozható netflixen.

Töltés gyorsaságról röviden csak annyit tudok mondani, hogy  25 wattos megoldás jutott a Foldba. Szerencsére erre képes is a csomagolt töltő!

Összegzés.

 Óriási fejlődés az elődhöz képest. Remek, hogy a gyártó hallgatott a vásárlókra, és visszajelzésekre, és ezekre támaszkodva készült el a Fold2. Élmény volt az óriás kijelzőn filmezni, játszani, bármilyen tartalmat fogyasztani. Rövid és egyszerű műveleteket remek volt az elülső kijelzőn végezni, és iszonyatosan nagy plusz pont, hogy eltűntek a kávák!!! Így nem kellett folyamatosan nyitogatni a Fold2-t. Örülök, hogy tudtam tesztelni, mert eszméletlen az az élmény, amit az eszköt nyújt. Bármilyen kérdésetek van, kérdezzetek bátran!

A Samsung Galaxy Z Fold 2 értékelése:

Külső
Megjelenés:10/10
Anyaghasználat:10/10
Összeszerelés minősége:10/10
Szoftver
Kezelhetőség:10/10
Gyorsaság:10/10
Felhasználói élmény:10/10
Hardver
Kijelző:10/10
Hangzás:10/5
Üzemidő:10/10
Egyéb:
Ár/Érték arány:10/7
Tetszett-e:Igen.

További hírekért kövess minket Facebookon és Instagramon!

Az AndroX Appot letöltötted már? A kényelmesebb olvasáshoz töltsd le most!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

AndroX 2022 ©