AndroX

Okostelefonok – Technológia – Mobiljátékok

Bejelentették a MotoGp22-t, de van mellé egy kis hiányérzet.

Az új rész elég sok fejlesztést, és új ötletet tartalmaz, ám amire igazán vágynánk még mindig nincs!

Lesz pl osztott képernyős mód local coop. Online coop bajnokság viszont még mindig nem. Számos gamer jelezte ezt már a fejlesztőknek, de valamiért nem állnak kötélnek. Az online lobby szerverek lássuk be nem pörögnek, nagyon maximum akkor ha élőben is motogp hétvége van. Sokat tolna a szekéren, ha haverunk társaságában tolhatnánk bajnokságot, ahogy ezt már az F1 Codemasters is újra felismerte, igaz jó későn. Teljesen érthetetlen, miért nem mehetünk csapatban online.

A Milestone tehát annak rendje és módja szerint februárban bejelentette a következő motogp-t. A trailer számos újdonságot ígér. Lássuk be van is mit fejleszteni. A 21 talán túlságosan élethűre sikerült, volt munka az optimalizálással is, és nem estünk hanyatt a látványtól még Series konzolokon sem. Újoncként az új MotoGP akadémián kezdhetünk majd, ami lehetővé teszi, hogy megtanuld az alapokat, mielőtt beleveted magad a teljes karrier módba. Átdolgozták a bajnokságot, több mint 70 történelmi versenyző szerepel majd az idei játékban. Feltehetően nagy hangsúlyt fektetnek a pandemia alatt elég nagy népszerűségre szert tevő MotoGp Online futamoknak, és eventeknek is. Ennél is akadt némi fejleszteni való véleményünk szerint. Nem volt túl izgalmas eddig sem a multiplayer felület, és események.

A fejlesztők ígérete szerint átdolgozták az összes pályát amely még valósághűbb élményt ad majd, elképesztő számú moto gp legenda került bele a játékba, a teljes motogp mezőny mellett természetesen. Az eddigi tapasztalatok alapján a redbull rookies cup később kerül majd a játékba. Ami minket jobban érdekel, hogy ismét nagy hangsúlyt fektettek a fizikába. A 20 talán túl könnyű, a 21 talán túl nehézre sikerült, kíváncsiak leszünk a 22*ben sikerült e megtalálni az egyensúlyt. A karrierben maradnak az eddigi jól bevált funkciók, idővel saját csapatot is létrehozhatunk amit aztán menedzselhetünk. Valamint saját mérnökökkel dolgozhatunk együtt a legjobb eredmény elérése érdekében. Az AI-tól eddig sem voltunk hanyatt esve. Nagyon-nagyon kellett sakkozni a beállításokkal, hogy az ember saját magára formálja a játékot, és élvezetes futamokat futhasson, viszonylag reális, élethű körülményekkel. Újdonság még motorunk még részletesebb, még kidolgozottabb testreszabhatósága, új animációk, a továbbfejlesztett 3D modellek. A realisztikus részével sem lesz gond. Ahogy mindig, ügyelnünk kell majd a gumiabroncs kopására, az üzemanyag fogyasztásra, és a fékhőmérsékletre. Az új Ride Height Device (RHD) segítségével pedig állíthatjuk a motor súlypontját, a legjobb teljesítmény érdekében. Szép lassan tehát kerülne befelé, a motogp innovációi. Például a Ducati csapat fejlesztett ki egy teljesen egyedi, a rajtnál használt technológiát, amiben élen jártak eddig a startoknál. Ennek tömören az volt a lényege, hogy a motor az indulás pillanatában kevesebb energiát veszít, és minden erő az aszfalton tudja tartani a motort. Nincs feleslegesen elveszített energia. Ezek szép lassan úgy tűnik megjelennek majd a játékban.

A játék természetesen még a kiadásig sokat változhat. Nyilván előző alapokból dolgoznak, így a nagy része korongon van, de a fejlesztések teljesen a szezon végéig mennek szinte. Vegyesek az érzéseink. A pandémia sokat hozott a konyhára népszerűségben, de még mindig kevés az online játékos, nincsen online coop, nincs elég event. Az osztott képernyő persze jó dolog, de nem elég. A játék idén április 21-én jelenik meg. Nagyon jó lesz, de több kell.

Várjuk véleményed ezzel kapcsolatban, az Xbox One & Series Magyarország facebook csoportban, ha további cikkeket, híreket olvasnál Xbox témakörben, akkor pedig az Xbox One Hungary facebook oldalon!

További hírekért kövess minket Facebookon és Instagramon!

Az AndroX Appot letöltötted már? A kényelmesebb olvasáshoz töltsd le most!

Forrás: Motogpvideogame, youtube, Google

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

AndroX 2022 ©